top of page
Szerző képeBethelight

A mi esküvőnk

Petivel 2018-ban ismerkedtünk meg, igaz akkoriban még csak a színház egyik végéből lestük a másikat, volt egy- két elbénázott szóváltás ugyan, de az első hosszabb beszélgetést csak 2019 májusában ejtettük meg, ahonnan szép lassan el is indult a mi közös történetünk.

Hamar rájöttünk, hogy az útjaink nem csak a közös szimpátia során tudnak egybefonódni, hanem a céljaink és álmaink is keresztezik egymást, így viszonylag hamar kezdtük el elég komolyan tervezni a jövőnket. Majd az első közös szezonunk és együtt töltött másfél évünk után Peti megkérte a kezem és szinte azonnal bele is vágtunk a szervezésbe.

Néhány alapvető dolog már az elejétől egyértelmű volt számunkra, például biztosan tudtuk, hogy egy eldugott, erdő közeli helyszínt szeretnénk, patakkal, vagy tavacskával, aminek a partján adnának össze minket, vagy az, hogy a szervezést és a dekorálást a saját kezünkbe vesszük, mert elég konkrét elképzeléseink voltak és szerettük volna, ha az esküvőnk egy az egyben minket tükröz és valahogy úgy éreztük, számunkra is sokkal többet fog jelenteni, hogy mi alkottunk meg mindent. A másik indok ami a saját szervezés mellett szólt, hogy egy egyszerű, letisztult esküvőt szerettünk volna, semmi különlegesebb programmal, a számunkra legfontosabb emberekkel szerettünk volna egy könnyed, bensőséges ünnepséget, ami összehozza az embereket.

A helyszínt találtuk meg először és legnagyobb meglepetésünkre nem is kellett olyan sokat keresgélni hozzá, de arra már nem emlékszem, hogy hogyan és hol bukkantunk rá, viszont minden elképzelésünknek és igényünknek megfelelt, így az első látogatás után már le is foglalóztuk. Szolgáltatókat tekintve is viszonylag hamar megtaláltuk a számunkra legjobbakat, ami abból is adódott, hogy több barátunk és családtagunk szolgáltatóként dolgozik, így tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy ők jöttek hozzánk, ugyanis volt aki maga ajánlotta fel, hogy segít. Például a bátyám, aki hang és fénytechnikával foglalkozik, úgyhogy ő ebben segített nekünk, illetve a Dj megtalálásában is segítségünkre volt.

Maga a szervezés nem igényelt túl nagy feladatot, a helyszín után a programok és a ruhám lettek meg másodjára kb, majd szép lassan beszereztünk minden fontos kelléket, dekorációs elemeket, elkészültek a meghívók, amit szintén mi terveztünk, beszereztük a vendégkönyvet, gyűrűket, megrendeltük a tortát, stb. Programokat illetőleg tényleg semmi különlegesebb nem volt, a csillagszórózást leszámítva, arra törekedtünk, hogy minél jobb és lazább legyen a hangulat, tudjunk mi is beszélgetni a vendégekkel és ők is tudjanak egymásra szánni időt, mindezt úgy, hogy üres járat és felesleges ácsorgás ne legyen, vendégvárót is úgy terveztük meg, hogy vacsoráig senki ne éhezzen, mindezeket sikerült is kivitelezni, aminek nagyon örültünk. Aminek nagyobb sikere volt az a vendégkönyvünk volt, instax géppel tudtak a vendégek csinálni képeket és azokat beragasztani, illetve írni néhány sort, azóta is nagyon szeretjük visszanézni ezeket. A másik kedvenc a buborékfújó volt, nem csak a kicsik körében, úgyhogy szertartás után, amikor a gratulációk mentek mindenki eltudta foglalni magát valamivel, tudtak enni- inni, a helyszíni szervezők is elképesztően kedvesek voltak, ugyanis azon a napon viszonylag hűvösebb volt az idő, úgyhogy biztosítottak forró teát mindenkinek, akinek szüksége volt rá.

Az esküvő előtti napokban én már nagyon izgultam, Peti természetesen nem, de ezen nem lepődtem meg. Amikor eljött a nagy nap, útközben teljes meghatódottságban lebegtem és sírtam többször is, amikor pedig megérkeztünk a helyszínre, hirtelen minden elszállt és egy olyan elképesztő nyugalom és jókedv lett úrrá rajtam, ami aztán végigkísérte az egész napot. Onnantól kezdve semmin sem izgultam, díszítettünk, ettünk, segítettünk a családnak megtalálniuk a szobáikat, majd kezdetét vette a készülődés. Mikor mindenki elkészült, elkezdődött az esküvő.

Csodálatos volt, az egész napunk, úgy ahogy volt, de a többi már ránk tartozik, innentől már csak véleményezek és természetesen a videó és a képek is jönnek.

Spoiler: hihetetlen, de negatívat semmire nem fogok tudni mondani.


Összességében mi teljesen elégedettek voltunk mindennel, ha újracsinálhatnánk a dekor lenne az egyetlen, amit már nem a magunk nyakába vennénk, hanem szolgáltatóval, egyébként eredetileg nyitottak is voltunk ebben a kérdésben, de mivel az álom dekorosunk foglalt volt már az időpontunkra, ezért maradtunk annál, hogy magunk dekorálunk. Az esküvőnk 2021. szeptember 17- én, egy pénteki napon volt.


Helyszínünk a Tóvik vendégház volt, amit csak ajánlani tudunk. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak végig, figyeltek ránk és a vendégekre, a vacsora elképesztően finom volt, van szállás lehetőség és kényelmesek a szobák, szóval mi 100%-ig megvoltunk elégedve. Nem mellesleg alapdekoráció benne volt az árban, pl lampionok, fényfüzérek, asztali futó, stb, ami nekünk plusz segítség volt, hogy ezekre a dekor beszerzésnél nem kellett figyelni.


Videósunk Bodza Máté volt, őt Peti sógora ajánlotta és egyből megtetszett a stílusa és az amit képvisel, aminek nagyon örültünk, ugyanis nem volt könnyű megtalálni a tökéletest embert erre a feladatra, mert nagyon erős elképzelésünk volt, hogy hogyan szeretnénk viszont látni a videónkat és bár volt néhány szimpatikus szolgáltató rajta kívül, mégis úgy éreztük, hogy ő a tökéletes erre a feladatra és nem is csalódtunk végül.


Fotósunk Peti egyik legjobb barátja volt, Klamarik Bence. Gyerekkoruk óta ismerik egymást és egy időben együtt álmodoztak arról, hogy a szakmában helyezkedjenek el, végül ugyan külön utakon indultak, de mindketten elmondhatják magukról, hogy megvalósították az álmukat. Nekünk ilyen szempontból hatalmas szerencsénk volt vele, mindketten ismertük nem csak Bencét, de azt is ahogyan dolgozik, így nagyon biztonságban éreztük magunkat végig, ami jól jött, mert egyébként mindketten a kamera másik végén szeretünk lenni.


Sminkemet az egyik legjobb barátnőm csinálta, Görög- Bartha Adrienn. Régóta szakmabeli és mindig csodáltam a munkásságát, úgyhogy nagyon örültem amikor felajánlotta, hogy elkészíti a sminkem.


Hajamat Erdős Bence csinálta, hozzá évek óta járok, így egyértelmű volt, hogy őt fogom felkérni, nem mellesleg gimi óta barátok vagyunk, úgyhogy ő szintén barátként is részt vett az esküvőn.


Dj Zsiborás Attila "Zsibi" volt, őt bátyám ajánlotta és maximálisan megvoltunk vele elégedve. Ő azt mondta még sosem volt olyan esküvőn, ahol annyit táncoltak, mint a miénken, mi és a vendége pedig azt, hogy elképesztően jó bulit csinált.


Hang és fénytechnika Link György, azaz a bátyám jóvoltából volt


Ruhámat Dévényi Fanni varrta, őt egy Facebook csoportban találtam meg, végig nagyon kedves és segítőkész volt, mindenre figyelt és volt, hogy ő hívta fel a figyelmem, hogy nézzem meg biztosan kényelmes és jó e úgy a ruha, ahogy beállította, úgyhogy végig nagyon biztonságban éreztem magam nála.


Peti öltönyét a Peek&Cloppenburg- ból szereztük be.


Gyűrűket az https://uristenhazasodunk.hu -ról szereztük be. Utólag bevallom egy kicsit talán ez az egy amit bánok, hogy nem csináltattuk a gyűrűinket egyedire, de majd egy nagyobb évfordulóra majd talán.


A csokrom az Iringó Szárazvirágból volt, azért is döntöttem szárazvirág mellett, mert abból készült a koszorúm és Peti kitűzője is (ezeket Facebook marketplace- en találtam), illetve a dekorban is ilyen virágokat használtunk fel.


Tortánkat Tar Renáta csinálta, ő azóta már sajnos nem vállal esküvőt, úgyhogy már nem tudjuk ajánlani, de maximálisan elégedettek voltunk vele is, mind külsőre, mind ízre tökéletes volt mindkét tortánk. Az egyik epres- mascarponés volt, a másik pedig pisztácia- málnás.








留言


bottom of page